Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


angyali lények

2009.03.17

 

ANGYALLÉNYEK

"ÉS ISTEN megteremtette az ANGYALOKAT. Erőt az erejéből, FÉNYT A FÉNYÉBŐL"
(atlantiszi teremtés könyve).

AZ ANGYAL szó (angolul: angel, latinul:angelus) eredetileg atlantiszi szóösszetétel: ANG - ÉLET (az egyiptomi szimbólum, az Ankh az Élet Kulcsa-szintén innen ered) AZ EL: ISTEN FÉNYE. Szabad fordításban tehát ÉLŐ ISTENFÉNY, vagy ÉLETET ADÓ ISTENI FÉNY.

Az Angyalok időtlen idők óta velünk vannak, ha ráhangolódunk spirituális énjükre, megtapasztalhatjuk őket. Van aki látja (látók), van aki hallja (belső hang, gondolat által) őket, míg mások érzik jelenlétüket (bizsergést, meleget, símogatást, szélfuvallatot is érezhetnek).
Egyre több ember tudatában van a valóságnak, hogy nem vagyunk egyedül, mert az Angyalok velünk vannak.
De FONTOS tudnunk, hogy csak akkor segíthetnek, ha mi kérésünkkel felhatalmazzuk őket (mivel tisztelik a szabad akaratot): "- Kérjetek, s megadatik néktek" (az őrangyal más, ő mindég véd az égi törvény szerint). "Ímé ÉN ANGYALT bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és be vigyen téged arra a helyre, amalyet elkészítettem" (Biblia-Mózes II.23.20)
Ezzel az utalással a Biblia mindannyiunknak a külön kijelölt őrangyalára utal s ezzel is felhatalmaz minket a Teremtő Szent Atya, hogy kapcsolatot teremtsünk az angyalokkal. Sem Istent, sem küldötteit, az angyalokat nem választja el tőlünk szakadék, gondolkodásunk révén mi magunk távolodtunk el tőlük oly messzire.
Valójában milyen sokszor is segítenek életünkben, csak gondolj vagy emlékezz vissza olyan életeseményre, melyet csodaként éltél meg, de te véletlennek, vagy szerencsének nevezted, pl. megúsztál egy balesetet, vagy leestél valahonnan, de nem történt nagyobb bajod, mert valójában az őrangyal vigyázott rád.

Tudom, most azt kérdezed, amikor viszont nem úsztad meg ily szerencsésen, vajon az őrangyal szabadnapos volt?
A válasz: az igaz, hogy az őrangyal feladata, hogy állandóan óvjon, vigyázzon téged, de vannak kivételes esetek, amikor saját érdekünkben a Teremtő leállítja védelmi funkcióját. Mégpedig azért, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy nem jó irányba tereljük életünket, s ekkor szokott történni egy baleset vagy betegség, mely ágyhoz köt minket s így gondolkodásra késztet, s ekkor van időnk végigpörgetni eseményeket, történéseket, melyeket átéltünk, megvizsgálni más oldalról is, volt-e értelme ennek vagy annak a cselekedetnek. Ilyen következtetéseket levonva legközelebbi hasonló esetekben már bölcsebben cselekszünk és épp ez volt a cél, hogy eddig a felismerésig eljussunk (mert aki annyira rohan, s ezért a legfontossabb értéket életében figyelmen kívül hagyja, azt így szokta józanságra téríteni az ATYA).
Sajnos a megoldatlan élethelyzetek mindaddig visszatérnek életünkbe (lehet, hogy más-más személlyel), míg meg nem tanultuk belőle a számunkra megtanulandót. Mert az iskolában is akkor mehetünk tovább, ha bizonyságot tettünk tudásunkról, s valójában az élet iskolájába járunk, s állandóan vizsgázunk.

A másik bölcsesség, hogy nincsenek problémák, csak feladatok amiket (leszületésünk előtt a lelki fejlődésünk érdekében választottunk magunknak) meg kell oldani.
Ha pl. velem történik valami kellemetlen azaz vitába keveredem stb utána elvonulva leülök, megfogom a fejem és megkérdezem:
- Atyám, most mit kell nekem ebből megtanulnom?
Csendben ülök egy darabig s máris nem a szenvedésre fókuszálok, hanem a megtanulandóra. De ha ideges vagyok, veszek egy mély lélegzetet, s közben mondom magamban: békét és nyugalmat lélegzek be, miközben a levegőt kifújom, mondom magamban: minden feszültség távozik testemből, ezt érzem és ez így is van. Ahányszor kell, ismételd meg, jó ha ez szokásoddá válik mert ezt bárhol, bármikor megteheted megnyugtatásod érdekében. Kérheted ilyenkor is őrangyalod vagy a nyugalom, harmónia angyalát, hogy segítsen lelki békéd helyre állításában.
Még erősebb kapcsolatot tudunk kialakítani az angyalokkal, ha meditációk gyakorlása álltal érzékenyebbé válunk energiájukra, mert lényünk egyre több pozitív energiát vesz fel, s a meditáció álltal a rosszat illetve a negatív érzelmeket (bűntudat, harag, irigység, sértődöttség, neheztelés) el tudjuk hagyni, melyek nagy mértékben hozzájárulnak különböző betegségek kialakulásához is.
Fontos, hogy megbocsájtsunk magunknak és másoknak is. Tegyük ki a harag batyut az ajtó elé. Ne félj, bízz bennük, működik, minden működik, ha nem hiszed, teszteld le. De előbb "dobd el a félelmet a szívedből, s ha te (egód) már nem állsz a saját utadban, akkor megtalálsz" - üzeni a Teremtő az angyalokon keresztül. Mert van úgy, hogy az ember már saját erejéből mindent kipróbált és mégsem működnek úgy a doldok ahogyan szeretné. Ekkor mondd azt: "Atyám most Te jössz nincs több ötletem és mondd, hogy "rajtam keresztül a te akaratod legyen meg", s bízz benne, mert ő veled van és segíteni fog az angyalok révén, és add át a vezetést, de kérésednél pontosan fogalmazz és elmondhatod még erősítésképpen a Mi Atyánkat is, leírása a cikk végén.
Figyeld a jeleket mert ("jeleket hagyok nektek") írja a Biblia, amin keresztül üzennek az angyalok, ezek segítenek életutadon, pl. amire 2-szer 3-szor utalást kapsz, az a megoldás az életedben a kérdésedre. Pl. lehetnek jelek: ismétlődő dolgok, a tv, a szomszéd, a boltos ugyan azt mondja, este a mozaikokat (egész nap veled történteket rakd össze) s ott lesz a megoldás közöttük. Így is, de álmokon keresztül is üzenhetnek az angyalok (mert általában ami színes és 3 dimenziós az üzenet álom) s tudatosan odafigyelve és használva e lehetőségeket egyre több tapasztalat árán egyre bölcsebbek leszünk, így leküzdhetjük életünk nehézségeit, több szeretetet tudunk adni és kapni (mert amit adsz azt kapod vissza) és megtaláljuk belső békénket.

"MI ATYÁNK ki vagy a mennyekben.
Szenteltessék meg a Te neved.
Jöjjön el a TE országod, legyen meg a TE akaratod.
Miképpen ott a mennyekben azon képpen itt a földön is.
Minden napi kenyerünket add meg nekünk ma
és bocsájtsd meg a mi vétkeinket,
miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőnek.
És ne vígy minket a kisértésbe de szabadíts meg a gonosztól
mert Tiéd az ország a hatalom és a dicsőség,
most és mindörökké ámen."



JOFIEL ARKANGYAL

„A gondjaid elől menj ki a zöldbe, és hangolódj rá, hogy új, kreatív gondolataid támadjanak."

Nevének jelentése: Isten szépsége

Kulcsszavak: ébredés és bölcsesség, megvilágosodás és ihlet, öröm

Színe: sárga, pink

Köve: rózsaszín turmalin

Jelenlétét felemelő, könnyed érzés és hangulatunk vidámra fordulása jelzi. Barátságos és józan gondolkodású angyal, olyan, mint a legjobb barátunk.

Minden, ami isteni, természetes, szép és örök. Amikor összhangba kerülünk Örök Énünkkel, az a harmónia kerül kifejezésre, amely Isten tükröződése sajátos énünkben. Isten szépségét azonban anyagias világunk elrejti. Jofiel arra hivatott, hogy segítsen a szépség eddig nem tapasztalt mélységeit felfedezni.

Jofiel2

Segítségét metafizikai és fizikai síkon egyformán érzékelhetjük. Neki köszönhetően támadnak szép és nemes gondolatink, ő segít észrevenni a környezetünkben fellelhető szépséget, ezáltal egyre több gyönyörűséget hoz az életünkbe. Fizikai világunkban Jofiel segít a művészi feladatoknál, ő az isteni ihlet forrása. Tőle származnak a legeredetibb ötletek és ő ad erőt ezek művészi megvalósításához. De ő segít abban is, hogy megtaláljuk a szépséget otthonunkban munkánkban és kapcsolatainkban is.

Gyógyítja a negativitást, a bennünk lévő zűrzavart; segít önvalónk megértésében; elménk tisztaságát biztosítja; megvilágosodást hoz döntéseinknél; visszaadja jókedvünket, az öröm érzését.

Kérjük Jofiel arkangyal segítségét, ha lelkünk alszik és ébresztésre van szüksége, hogy elindulhassunk lelki ösvényünkön; ha fel szeretnénk ébredni, hogy jobban megértsük magunkat; ha kapcsolatot keresünk magasabb énünkkel vagy ha figyelmetlenek vagyunk és nem észleljük a mennyei birodalmakat.

Jofiel3 Hívjük Jofielt akkor is
- ha meg szeretnénk tapasztalni a belső látás villanását, amelyben egyszerre minden világos lesz.
- ha válaszokat keresünk az életünkben felmerülő kérdésekre.
- ha szeretnénk, hogy nagyobb bölcsesség táruljon fel előttünk.
- ha nehezünkre esik magunkat és másokat megérteni.
- ha szeretnénk, hogy fény derüljön egy nehéz helyzetre.
- ha elménk tisztaságára van szükségünk.
- ha úgy érezzük, hogy elveszítettük a belső fényt.
- ha hiányzik az öröm és a nevetés az életünkből.
- ha nincs napsütés az életünkben (pl. depresszióban szenvedünk).

Fohászok Jofiel arkangyalhoz:

„Jofiel Arkangyal, segíts meglelnem a fényt!”
„Jofiel Arkangyal, töltsd meg testem, lelkem és elmém fénnyel!"
„Jofiel Arkangyal, fedd fel előttem a mennyei birodalmakat!"
„Jofiel Arkangyal, tölts el örömmel és nevetéssel!"
„Jofiel Arkangyal, tárd fel előttem a nagyobb bölcsességet!"


 

CHAMUEL ARKANGYAL

"A béke forrása: emlékezni arra, hogy nincs más, csak szeretet."

Nevének jelentése: ő látja Istent, Isten-látó, Isten-kereső
Kulcsszavak: feltétel nélküli szeretet, gondoskodás, kapcsolatok, figyelmesség
Színe: rózsaszín és narancs
Köve: zöld fluorit

Feltűnően kedves, bájos, szeretetteljes lény.
Jelenléte a könnyed izgalom lámpalázhoz hasonló érzetét kelti bennünk.
Látja valódi értékeinket és feltétel nélkül szeret bennünket.

Chamuel arkangyal a tisztaság és a feltétel nélküli szeretet megtestesülése. Arra hívja fel a figyelmet, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk és bíztat, minden hibánkkal együtt fogadjuk el magunkat. Hiszen csak akkor tudunk másokat is szeretni, ha képesek vagyunk önmagunk szeretetére.

Chamuel2

Fel tudja vidítani a lelkünket akkor is, ha szívünket depresszió és kétségbeesés nyomasztja vagy ha magányosnak érezzük magunkat. Segít leküzdeni az előítéleteket, az irigységet vagy éppen a bűntudatot. Gyógyítja az aggódást, békét és megnyugvást hoz életünkbe.

A benső békességünk elérése mellett Chamuel arkangyal ügyel a világbékére is. A megfelelő pillanatban közbeavatkozik, védi és oltalmazza a világot minden félelmetes és gonosz energiától.
Feladatai közé tartozik a veszélyes erők eltávolítása, hogy megelőzze a világ sorsának rosszra fordulását.

Segít lezárni múltbeli kapcsolatainkat és jelenlegi kapcsolatainkban is értékes tanácsokkal szolgál.

Felhívja a figyelmet arra, hogyha szeretünk valakit, biztosítsunk elegendő szabadságot számára, ne legyünk túlságosan ragaszkodók, ne fojtsuk meg szeretetünkkel és ne ellenőrizzük állandóan, hagyjuk, hogy bátran önmaga lehessen.

Segítségét kérhetjük, ha a szülő-gyermek kötelék erősítést igényel, ha elveszítettünk egy hozzánk közel álló személyt, ha szeretetre van szükségünk vagy ha nem értékeljük kellőképp az életünkben jelenlévő szeretetet.

Chamuel3

Nyugodtan támaszkodhatunk tisztánlátó képességére, amikor tárgyakat, helyzeteket vagy embereket keresünk.
Híres arról, hogy segít meglelnünk a célunknak és a szenvedélyeinknek leginkább megfelelő hivatást, így karrierünkben is bátran fordulhatunk hozzá tanácsért.


Problémánk jellegétől függően így fohászkodhatunk
Chamuel arkangyalhoz, például:

"Chamuel arkangyal, töltsd el szívem feltétel nélküli szereteteddel!"

"Chamuel arkangyal, gyógyítsd meg fájó szívemet!"

"Chamuel arkangyal, vedd el a negatív érzéseket szívemből!"

 

RAZIEL ARKANGYAL

A név jelentése "Isten Titka". Raziel a spirituális eszmék megértésében és gyakorlatba való átültetésében támogat bennünket. A titkos tartományok Angyalaként és a Legfensőbb Misztériumok Uraként ismeretes. Az Arkangyalok birodalmának mágusa és alkimistája, így segíteni tud abban, hogy megértsük az emberi logikát meghaladó eszméket, a hétköznapi gondolkodást kitágítja, de közben gyógyító hatással is bír.

Tudáskönyv A legenda szerint Raziel "a minden Égi és földi tudás" könyv szerzője. Miután Ádám és Éva kiűzettek a paradicsomból, Raziel adta át Ádámnak ezt az írást, melyből megnyilvánul Isten kegyelme.

Később Metatronhoz, Énokhoz kerül, Noé is Rafael Arkangyal segítségével jutott hozzá egy másolathoz s az ebben való útmutatások alapján építette meg bárkáját és mentette meg a vízözön bekövetkezésekor az élőlényeket.

Úgy gondolják, hogy Salamon is uralta valamikor a Raziel könyvet és e ritka de óriási tudással győzte le a démonokat. Hatékonyan segít a szent geometria, a kvantumfizika, illetve más elvont elméletek tanulmányozása során, és segítségével fogékonyabbá válunk a magasabb szintű látnoki képessségekre is. Javítja a tisztán hallást, tisztán látást, az Isteni Útmutatás érzékelését.

Raziel Raziel aurája a szivárvány minden színében pompázik, mint egy szép prizma. A tisztánlátást a hegyikristály segíti. A tisztán látásnak ezer féle szép előfordulása van: képek cikázhatnak át lelki szemeid előtt, a fizikai környezetedben vissza-vissza térő látványokat tapasztalsz, aurát, energiát vagy valamilyen jelenést érzékelsz, de álmokban is megjelenhet.
De ha van egy kis időd, tudatosan is hívhatod Őt. Mivel közleményei alapvető fontossággal bírnak, legjobb egy csöndes zavartalan helyen szólítani. Hunyd be a szemed, lélegezz mélyen és lassan, csöndesítsd el az elméd, és kérd őt gondolatban:
"Raziel Arkangyal, kérlek oldd fel a szellemem befogadó képességét korlátozó hiedelmeimet és félelmeimet, hogy tisztán láthassak, és megértővé váljak. Kérlek nyisd meg az elmém, hogy az Égi földi összefüggéseket megláthassam, és saját szellemi fejlődésem és az emberiség hasznára fordíthassam."

 

ZADKIEL ARKANGYAL

Szó jelentése: ISTEN igazságossága, ISTEN igazsága.

Kulcsszavak: a megbocsátás, a kegyelem és a tolerancia.

A negatív energiákat is segít átalakítani pozítívvá, illetve semlegesíteni.

Segítségével könnyebben tudunk megbocsájtani magunknak és másoknak, akár az ellenünk vétkezőknek is, mert a könyörület energiáit aktiválja életünkbe.

Segíti eggyüttérzésünk kibontakozását, és megláttatja magunkban és másokban is az Isteni Fényt.

Zadkiel ibolya Szívünkről leveszi a neheztelés súlyát és a megbántás terheit, így segítségével megszabadulhatunk haragunk vagy bánatunk ördögi köréből, mely mindig visszatérítette gondolatainkat a problémára.
Ezentúl ezek helyébe léphet a kegyelem, tolerancia és megbocsátás.

Ha sértődöttséget, keserűséget, gyűlöletet vagy haragot érzünk mások iránt, ezeket is pozitív energiává változtatja.

Segít még ha nehezünkre esik másokat tolerálni, viselkedésüket elfogadni, vagy saját tulajdonságaink elfogadása is nehezen megy.Zadkiel Továbbá kérhetjük még közreműködését elveszett tárgyak megtalálásánál, memória javításnál, emlékezetvesztésnél (ha elveszett tárgyakat keresünk) illetve fontos adatok, szövegek megjegyzésénél (tanulmányok, tesztek), részvét esetén, érzelmi és fizikai gyógyításnál ( Raffael Arkangyallal együtt).

Zadkiel Arkangyal magas frekvenciájú "ibolya színű láng" spirituális energiával dolgozik, ezt a lángot a 7. energia sugár mestere: Szent Germain hozta le nekünk, ezért minden hasonló esetben hozzá is fordulhatunk, például ha testünket, lelkünket és szellemünket megtisztítani szeretnénk, ha Isten és köztünk lévő akadály elhárítását kérjük, ha gyorsabb spirituális fejlődésre vágyunk, ha negatív karmánkat szeretnénk átalakítani (Karmael Arkangyallal kérhetjük, amennyiben kap rá engedélyt, segít).

Amennyiben emlékszünk rá, segít átalakítani előző életbeli rossz emlékeinket. Ha a bolygónk karmájában pozitív változást szeretnénk, eredményt érhetünk el vele.

Amikor csalódás ér akkor is kérheted Zadkiel segítségét, ehhez egy fohász:

Zadkiel arkangyal "Zadkiel Arkangyal, kérlek segíts meggyógyítani a szivemet, old fel bennem a csalódottság görcsét, így a neheztelést vedd le a vállamról, add hogy irgalmas és kegyes legyen a szívem, segítsd a tisztán látásomat."

"Nyugalmat és bizalmat önts szívembe, ha aggódok vagy szorongok, ezáltal kezedbe és Isten kezébe adom e helyzet megoldását, mert bízom az isteni összhang és bölcsesség hatásában. Köszönöm."

De attól függően, hogy mi a problémánk, különbőző fohászokat kérhetünk, például:

"Zadkiel Arkangyal segíts megbocsájtanom másoknak és magamnak, tisztíts meg ibolya színű lángoddal."

"Zadkiel Arkangyal lépj velem kapcsolatba, hogy megszüntessük a bolygó negatív karmáját" ...stb.

 

URIEL ARKANGYAL

Az "Uriel szó jelentése: Isten Fénye, Isteni Fény és tűz.

Jelmondata: A Szeretet a tűz hevével lángol.

Nevének jelentése még: Isten Tüze, lángja, mivel rávilágít a helyzet lényegére, előrejelzéseket ad életeseményeinkkel kapcsolatban, így felhívja a figyelmet különböző veszélyekre. Uriel hívta fel Noé figyelmét is a közelgő veszélyre, és Ő juttatta el a Kabbalát az emberekhez.

Színei: arany és lila

URIEL

Kulcsszavak: béke és a nyugalom, ajándékozás, elfogadás, a szolgálat és az odaadás.

Az Akasha-krónika őrzője, az Angyal seregek vezére, fényével megszabadít a démonoktól. A legokosabb arkangyalok egyike, éleslátó, ugyanakkor kiváló gyakorlati érzéke van, így inkább olyan, mint egy öreg bölcs Mester és nem mint égi hatalmasság. Ha segítségét kéred, szinte észrevétlenül, egyszer csak jó ötletek pattannak ki fejedből.

Segit, ha nem találjuk a belső békénket, - ha félelmeinktől meg szeretnénk szabadulni, - ha nem tudunk egy helyen (munka pl.) vagy egy kapcsolatban megállapodni, azaz állandó nyughatatlanságban vagyunk és szeretnénk ettől megszabadulni.

Ha dühösek vagyunk és idegesek, Ő megnyugtat minket, - ha saját magunkon belül és kívül a világban is békét szeretnénk, - ha kapcsolataink nem harmonikusak, - ha nem tudunk elfogadni, - ha a kialakult érdek-jellemünket nem tudjuk kijavítani, - ha kimerülésig adakozunk.

Uriel Arkangyal, mivel vonzódik a víz elemhez és a villámláshoz, viharokhoz, úgy tartják, hogy képes segíteni az embereken természeti katasztrófáknál, például áradások, földrengések, tüzek, hurrikánok, tornádók és a Föld nagy változásainak időszakában.
Továbbá tud még segíteni: különböző tanulmányok, vizsgák esetén, írásnál, erősíti az Isteni fohászt, segíti a spirituális megértést, és az alkímiában is segít.

Fohászok Uriel Arkangyalhoz (attól függően, hogy éppen mire van szükségünk):

Uriel Arkangyal tölts el engem békével, szüntesd meg félelmeimet, hozz békét a világba...

Uriel Arkangyal, segíts, hogy másokat szolgálhassak, és eleget tegyek isteni célomnak, és add, hogy megtapasztalhassam az emberek segítésének örömét...

Uriel Arkangyal szükségem van bölcs meglátásaidra a helyzet megoldásához (itt mond el milyen témában kéred a segítségét). A lehető legtöbb hírre és adatra van szükségem, ezért kérlek, egyértelmű jelekkel add tudomásomra a megoldást, melyhez elmém teljesen nyitva álljon, és képes legyek befogadni a tudást, mint üzenetedet.

 

GÁBRIEL ARKANGYAL

A "GÁBRIEL" szó jelentése: ISTEN ereje, Isteni erő, ISTEN az én erőm, erősségem.

Neve a Gibor szóból ered, "Isten az én erősségem". Ez a kifejezés mindannyiunkra igaz, nem számít honnan jöttünk, Isten ereje mindig átáramlik rajtunk, és Gábriel segíthet, hogy félelmet nem ismerve merítsünk belőle. Általa jő el a Szentlélek is.

Színei indigókék, fehér, aurája rézszínben tündököl. Így amikor rezet vagy citrint viselünk, könnyedén összekapcsolódhatunk az energiájával.

GABRIEL ARKANGYAL jellemzése, segítségei,
útmutatása melyekért fordulhatunk hozzá.

Gabriel a hírhozóGABRIEL a hírhozó: Ő jelentette be MÁRIÁNAK ki is lesz az Ő FIA. Mohamednek is Ő diktálta a Korán szövegét.

A zsidó hagyomány szerint Ő volt az, aki szétválasztotta a Vörös-tenger vizét, és Ő ösztönözte Jean d'Arcot földi küldetésére.

Általa jő el a SZENT LÉLEK is, teljhatalma van az Édenkert, a kígyók és a Kerubok fölött.

Feladatai többek között: az útmutatás és hogy felébresszen bennünket. Segíteni tud abban is, hogy magasabb rezgés szinten működjünk (ami életmentően időszerű).
Segít a fogamzási képességben és az örökbe fogadásnál is, bátorságot önt az anyaság elfogadásához és a sors vaksága ellenére igyekezzenek a gyermekeik számára a lehető legkedvezőbbeket nyújtani.

Támogatja azokat, akik művészettel és kommunikációval, kapcsolattartással foglalkoznak pl: ügynöki közreműködés, képzőművészet, író, színész, táncos, újságíró, iparművész, esetleg modell, zeneszerző, zenész, riporter, énekes, tanár vagy egyéb szellemi üzeneteket közvetítő foglalkozás.

Kitárja a lehetőségek kapuit, miközben ihletet ad az eredményes önkifejezéshez. Segít a lámpaláz, az alkotói szorongás, a halogató taktika leküzdésében. Gabriel kifejezetten a cselekvő képesség és a cselekvés Angyala.
Amennyiben hozzá fordulunk segítségért, hamarosan energikusabbak és eredményesebbek leszünk mint azelőtt. Újságírásnál, cikkírásnál és egyéb írásoknál is sokat tud segíteni.

Különböző média feladatokban ösztönzi a társadalom érdekében megszólalókat, hogy el tudják mondani a közlendőjüket. Segítségül hívott erejével beszédünk hatóerejét növelhetjük és feltárja lelkünk rejtekajtóit, hogy megtudhassuk hol van a legnagyobb szükség, és milyen ügyben tudásunkra, melyet jó szándékkal és szívből teszünk az emberek érdekében, mert így lesz nagy hatással a többiekre is.
Fontos, hogy hatalmunkat szeretettel és magasabb rendű cél érdekében használjuk. Ha kételkedünk alkalmasságunkban, akkor lelkesít és feltölt tanítani, segíteni vágyással, így a hogyan lebeg majd szemünk előtt, s ekkor már nem aggódunk azon, mit is gondolhatnánk rólunk a többiek.

GabrielÚtmutatást ad: ha munkahelyet keresünk, ha különbőző változások álnak előttünk (mint például költözés, nagyobb beruházás), ha nem látjuk az élet értelmét, s szeretnénk megérteni életünk valódi célját. Segít ha letérünk lelki ösvényünkről, ha új kapcsolatba kezdünk vagy családot szeretnénk alapítani, ha álmainkat és látomásainkat meg akarjuk érteni, ha spirituális látásunk akadályozott.
Továbbá segít ha méregteleníteni akarjuk testünket, tisztítani a negatív gondolatoktól szellemünket, ha pszihés támadás ér vagy valaki problémáját magunkba szívtuk, ha szexuális zaklatásnak vagyunk kitéve, ha környezetünket negatívnak érezzük (például otthoni munkahely tértisztítása), ha azért érezzük piszkosnak, mert kirabolták a helyiséget.

Különböző fohászok, melyeket használhatunk (vagy magunk is készíthetünk bármilyent):
"Gabriel Arkangyal kérlek segíts - (itt nevezd meg tervedet, pl. vezess engem a lelkem ösvényén, mutasd meg élethivatásom, tisztítsd meg testem, lelkem, elmém) - kérlek engedj utat kreatív energiámnak, segíts megnyitni elmémet, hogy igazán eredeti gondolataim születhessenek és hogy energiám, motivációm mindvégig megmaradjon.
Köszönöm neked Gabriel!"

 

RAFAEL ARKANGYAL

Rafael1Rafael nevének jelentése: "Isten gyógyító hatalma, - Isten gyógyít, - Isten meggyógyít."

A név a héber rafa (gyógyítani ) szóból eredeztethető. A teljesség és az egység Arkangyala is egyben.

Színei: általában zöld, de ritkábban lila is mert, Rafael a gyógyítás és szívcsakra színét sugározza.

Rafael nagyon kedves, gyöngéd, csak úgy árad belőle a szeretet. Jelenlétét a környezetünkben észlelhető smaragdzöld fényszikrák jelzik. Az emberek szelleme felett ál, de mivel a vándorok kisérője is egyben, ezért segít úticélunk megtalálásában, és vigyáz csomagjainkra is ha megkérjük rá.
Rafael minden fizikai lény eredményes gyógyítója, így a házi és vadon élő állatok gyógyításában is segít, és hatása szinte rögtön észlelhető, mert az állatok nálunk sokkal fogékonyabbak a gyöngédségre és a szeretetteljes gondoskodásra.

A gyógyítás minden formájával segít minket, hagyományos és kiegészítő gyógyászattal egyaránt. Rafael Arkangyal segít meggyógyítani a testet, az elmét és a lelket, a következő helyzetekben kérhetjük közbelépését:
Rafael1- ha betegségben szenvedünk, vagy egy ismerősünk beteg (de ha ő elutasítja, akkor csak a szorongás oldását kérjük a beteg számára Rafaeltől)
- ha műtét, vagy kezelés előtt állunk
- ha gyógyítók vagyunk, és segítségre vagy útmutatásra van szükségünk
- ha gyógyítót, vagy egy kiegészítő gyógyászattal foglalkozó iskolát keresünk.
- ha gyógyszer után kutató tudósok vagyunk.
- ha orvosok, vagy sebészek vagyunk.
- ha valamilyen fájdalmunk van: fizikai, érzelmi, vagy szellemi
- ha segítségre van szükségünk a múlt sebeinek gyógyítására, (fizikai, érzelmi, vagy szellemi értelemben)
- ha valamilyen kapcsolatunk javításra szorul.

A belső, azaz spirituális utazáson résztvevőket lelki útmutatással támogatja, segít megkeresni az igazságot. Segítségül hívhatjuk a tanítványok harmadik szemének felnyitásához a spirituális energiák felé. (A harmadik szem spirituális energia központ - csakra - amely ha jól működik, lehetővé teszi a tisztánlátást).

Rafael hatókörébe tartozik a szelleműzés és tértisztítás is. Mihály Arkangyallal együtt sikeresen kiűzik a gonoszt az emberekből, és a fizikailag behatárolható helyekről.

Salamon végrendeletéből tudjuk, hogy Rafael egy hat ágú csillag jelű gyűrűt adott a bölcs királynak, mely megvédte őt a démoni erők támadásától.

Jellemző rá az utazók mindenre kiterjedő oltalmazása is. De a szenvedély betegségek, beteges vágyak leküzdésében is segít.

Rafael egységet hozhat az életünkbe, ezúttal segít:
- ha fizikai, érzelmi, szellemi és éteri részünk egységre vágyik
- ha lelkünket nem érezzük egésznek
- ha megrázó élményben van részünk és újra egész-ségre vágyunk
- ha elveszítettünk egy társat és nem érezzük magunkat egésznek
- ha véget ért egy kapcsolatunk, és le vagyunk törve
- ha úgy érezzük, elvesztettük a lelkiségünket.

Rafael3 Valahányszor fizikai bajt érzel magadon vagy más embereken, állatokon (baleset is lehet), kérd Rafael Arkangyalt a gyors gyógyuláshoz és figyelj a belső sugallataidra, mert azon keresztül mondja meg hogy mit tudsz te tenni.
Ha távgyógyítást szeretnél létrehozni valaki számára akkor lelki szemeid előtt lásd a beteget, majd a gyógyító Angyalt és hogy bevonja smaragdzöld sziporkázó fénnyel a beteg testrészt, de előtte kérd az angyalt hogy menjen a helyszínre és nevet is mondj, mondd el mi a baja, és köszönd meg a segítségét.

De kérhetsz rövid fohászokat is, melyek így hangzanak:
Rafael Arkangyal, kérlek gyógyítsd meg a múltbéli sebeimet, -sebzett lelkemet, - fizikai,szellemi,érzelmi fájdalmamat.
Rafael Arkangyal segíts testemnek meggyógyulni, -mást meggyógyítani, - meggyógyítani és jobbá tenni kapcsolatomat -vel, - segíts felépülnöm, - segíts gyógyító munkámban.

Az ásványkövek közül hozzá tartozik a smaragd és a malachit.

 

A harmadik szféra Angyali csoportjai. Mihály Arkangyal

Ide tartoznak a Fejedelemségek, Arkangyalok, Angyalok.

Fejedelemségek vagy Hercegségek a hetedikek az angyali rangsorban és a nagyobb szervezetekre, csoportokra vigyáznak. Nemzetek, városok, sőt egyes vezetők felett is őrködnek. A hit szerint ebből a rendből származott az az Angyal is, aki Dávidnak segített legyőzni Góliátot.

Az Arkangyalok az Angyalok hierarchiájában a nyolcadik helyen vannak, és általában ők a legismertebbek: Mihály, Gágriel, Rafael, Uriel, Metatron, Sandalfon Arkangyalok, jellemzésük után bemutatjuk a többieket is.

Az Arkangyalok "megvilágító Angyalok is", mert vigyázzák, megvilágítják és irányítják az Angyalok csoportjait, és az emberiség minden részletét. Mivel minden Arkangyalnak és Angyalnak az a feladata, hogy segítsenek nekünk Embereknek, így bármikor és bármilyen problémával kapcsolatban hívhatjuk őket, készséggel segítenek. Mások megsegítése céljából is hívhatjuk őket, ezért is jó ha ismerjük nevükhöz tartozó feladatkörüket, mert így célirányos a cselekedet.



Aki mindennapi élete részévé teszi e csodás lények segítő szolgálatait (akárcsak: védelem, erő és tisztulás szempontjából) az sokkal könnyebben megbírkózik az élet feladatokkal. Először is döntsük el tehát - illetékessége szerint - melyik Angyalra van éppen szükségünk, és reggel és este (de aznap legalább egyszer kérjük, azaz) mondjuk a nevét, és pontossan, részletesen fogalmazzuk meg, hogy miben segítsen nekünk. Kivételes esetekben amikor gyors segítség kell, pl veszély helyzetben védelem, akkor háromszor egymás után mondjuk: "Mihály Arkangyal kérlek védj, Mihály Arkangyal kérlek védj, Mihály Arkangyal kérlek védj". Ha erre se nincs idő akkor: "Mihály védj, Mihály védj, Mihály védj". És mivel az Arkangyalra gondolok e közben, így Ő is tudja, hogy róla van szó, és azonnal segít. De lehet gyertyát gyújtani egyet, vagy hármat, rájuk hangolódni, szeretetet belélegezve, feszültséget kifújva, befelé figyelni, hogy az önvalón keresztül, az elcsendesedett gondolatok útján mit üzennek. De ha mégjobban szeretnénk elmélyülni, s töltődni energiájukkal, akkor különbőző fohászokat is mondogathatunk, minél többször annál jobban erősödik a kapcsolat az Őrangyalunkkal és a különböző Arkangyalokkal is.

A Mi Atyánknak nagyon erős az energiája, előszeretettel ajánlom mindenkinek, de saját magának is alkothat mindenki fohászt, ahogy a szívéből, lelkéből érzi. További fohászokat az Angyalok bemutatása után sorolunk fel, mivel illetékességüktől függően mindegyikhez más-más illik. De dolgozhatunk egyszerre több angyallal is, pl ha gyógyítok Rafaelt kérem, de hogy közben a negatív energiát távol tartsa, hívom Mihály Arkangyalt is.

Mihály Arkangyal

Mihály Arkangyal jelentése: "ki olyan mint Isten", "Istenhez hasonló", " aki Istenre hasonlít". Színei: kék és arany, gyakran ábrázolják karddal, az igazság mérlegével, vagy a védelem kék lángjával a kezében. Ő a harcos aki a földért felel és az elhunytak lelkét is ő fogadja, de Ő az égi seregek vezére is, a gonosz erőivel vívott, végső harcban a győzelmet biztosítja. Kulcsszavak: "Mihály", "bátorság és erő", "igazság és tisztesség".
Aki előtt megjelenik, felismerheti kardjáról mellyel elvágja félelmeink csapdáinak köteleit, szokatlanul magas, jóképű, körülötte lilás kékes fényszikrák láthatóak és melegség érzékelhető. Legfőbb célja: megszabadítani a földet és lakóit a félelmekből eredő mérgektől. A fényhozókat és az ezen munkálkódó embereket arra kéri és biztatja, hogy mutassák meg a többieknek a komoly szakmai alapokon nyugvó és az alkalom szülte lehetőségből adódó spiritualitás és gyógyító tevékenység lényegét. Tud segíteni elektromos eszközök, vízcső elromlásánál, ha bízunk segítő erejében. Mihály útba igazítja, és vezeti a veszteséggel küszködőket, és azokat akik szem elől tévesztették életcéljukat, vagy elakadtak tervezett karrierjük építésében.
Képes jó cselekedetekre váltani a közömbösséget, és a félelemből elfogadott tetteket, szólítsd nyugodtan valahányszor félsz, vagy bajban vagy, azonnal ott terem és bátorságot önt beléd és gongoskodik fizikai, érzelmi biztonságodról. Akárki fenekedik ellened, Mihály Arkangyal jelenlétében meghunyászkodik, mert kioltja az illető elmélyében, vagy szívében lévő rossz szándékot. Miben segíthet általában: állásfoglalás és hitünk felvállalása, energia és életerő, érdemesség és önbecsülés, bátorság fokozása, irányítás, motivációk, szelleműzés, tértisztítás, védelem.
Különbőző helyzetekben kérhetjük a segítségét pl: nem csak testi, lelki, vagy szexuális zaklatásnál, hanem: ha késő éjszaka lerobban az autónk az országút mentén. Ha egyedül vagyunk egy házban és félünk a betörőktől. Ha hosszú autó útra indulunk, védjük le az utat az indulás címétől a végcélig. Ha véget vetettünk egy kapcsolatnak, de a másik fél nem akar elengedni minket, akkor megkérhetjük Mihály Arkangyalt, hogy vágja el az éteri kötelékeket, melyek összekötnek minket a másik féllel. Segít ha rémálmok gyötörnek minket, ha betegek vagyunk (Rafaellel együtt hívjuk), ha bármilyen függőségben szenvedünk. Ha úgy érezzük, nem érdemes élni, azaz világfájdalom esetén. Ha érzelmi zsarolásnak vagyunk kitéve egy kapcsolaton belül. Ha komoly mentális terhelésnek vagyunk kitéve, pl ha munkánk túl sok energiát követel tőlünk, a határidők tarthatatlanok, ekkor az Angyal bátorságot ad, hogy változtatásokat követeljünk. Nagy hatékonysággal segít abban is, hogy a saját igazságunkat kövessük, de tisztességünkön ne essen csorba. Segít, hogy megtaláljuk a valódi énünket, és hűségesek maradhassunk hozzá, ha félünk, vagy nehéznek találjuk kimondani az igazságot, ha színleljük, hogy szeretjük a munkánkat. Ha képtelenek vagyunk megtenni amit mondunk, vagy mindig csak azt tesszük, amit mások elvárnak tőlünk. Ha mindent tagadni akarunk, és nem vagyunk képesek szembe nézni az igazsággal. Ha becsaptunk valakit azzal, hogy nem mondtuk el neki az igazságot. Szorongás ellen is segít.

Fohászok Mihály Arkangyalhoz:

"Mihály Arkangyal óvj meg minden bajtól."
"Mihály Arkangyal adj erőt, hogy szembe nézzek ezzel a helyzettel."
"Mihály Arkangyal, segíts felfedeznem az igazságot."
"Mihály Arkangyal, segíts, hogy hű lehessek magamhoz.

Üzenet Mihály Arkangyaltól:

"Engedd el aggodalmadat, hiszen a szeretet mindent elsöprő fényével védelmezlek téged (ha kéred), szeretteidet, az otthonodat és a javaidat. Ez a fény taszítja a negatív energiákat és vonzza a pozitívakat. A félelem helyett e fényre és szeretetre összpontosíts, mert azt vonzod magadhoz ami a szemed előtt lebeg. Ha az elmédből kiűzöd a félelmet, a felszabadult időt és energiát annak szentelheted amire születtél. Szabad vagy, ha nincs benned félelem. Tudd, hogy mindig tökéletes biztonságban vagy a védőszárnyaim alatt."

 

Az Angyalok hierarchiája.

Az elementálok és a dévák is az Angyali hierarchia részei.

Az Angyalokat különböző rendekbe sorolhatjuk a feladatkörük és erősségük szerint.

A legalacsonyabb rendű lények az elementálok. Ezek az emberek szeme előtt megjelenhetnek: ködszerű foltok, felvillanásokban vagy különböző színes alakzatokban.

Továbbá közéjük sorolhatóak a törpék, manók, tündérek, szilfek (légi szellemek), szalamandrák (tűzszellemek), illetve a sellők (vízi szellemek) csoportja is.
Az elementálok szoros kapcsolatban állnak a természettel és az elemekkel.

A dévák fejlettebb elementálok, feladatuk: az évszakok felügyelete, a folyók és hatalmas erdők védelme, de megtalálhatóak szent kegyhelyek, szent épületek és különböző szent helyek környékén is.

Egyes Angyaltörténészek szerint három kategorikus szférába sorolhatóak az Angyalok.

Az első szféra Angyalai a legközelebb állnak Istenhez, s mennyei tanácsadóként szolgálnak:
Ők a Szeráfok, Kerubok és Trónusok.

A Szeráfok: a legfelső Angyalcsoport, így legközelebb állnak Istenhez. Isten trónját körülvéve különböző hangokkal és a szférák zenéjével dolgoznak. Egyfolytában Istent dicsőítik s így a hangok segítségével egyensúlyban tartják a bolygók mozgását és a mennyeket.
Az Ótestamentumban lángoló teremtményekként írják le őket, mert ők a szeretet Angyalai, és lángolnak a szeretettől.

A Kerubok a második csoport Angyalai. Isten akaratát közvetítik minden síkon, azaz a mennyek krónikusai. Ők a bölcsesség angyalai, és a mennyek küszöbének őrei is, valamint a Frigyláda őrzőiként is ábrázolták őket. A Kerubok a Napból, a Holdból és a csillagokból sugárzó fény őrzői, nevük pedig imádkozót vagy bölcsességet jelent.

A Trónusok a harmadik helyen állnak a rangsorban, és ők a bolygók őrzői, más néven Ofanimok. Minden bolygónak saját trónusa van - a mi bolygónk Őrangyala a Föld Angyala. Sokszeműként és kerékként is ismertek, mert Isten trónusa körül hajtják kocsijukat, és mert befolyásolják kerekeinket, azaz csakráinkat. De hídként is szolgálnak az ember, az angyalok és Isten között, így összekötve az eget és földet.
Azoknak az Angyaloknak akiknek EL-re végződik a nevük szükségük van egy Ofanimra, hogy földi világunkban kifejthessék az erejüket.

A Mennyek őrzői az Irinek

A második szférához tartoznak az Uraságok, Erősségek, Főhatóságok.

Az Uraságok a náluk alacsonyabb rangsorban lévő Angyali csoportoknak a kormányzói és szabályozói. Feladatuk, hogy tanácsokkal lássák el ezeket az Angyalokat. Az ábrázolásokon jobb kezükben arany pálcát tartanak, a bal kezükben Isten Pecsétjét.

Az Erősségek az ötödikek az Angyalok rangsorában. Két angyal közülük jelen volt Jézus Mennybe menetelénél. A csodák és az áldások Angyalainak tartják őket. Az Isteni fényt képesek hatalmas erővel sugározni, ezért gyakran utalnak rájuk ragyogó vagy fényes jelzővel.

A Főhatóságok a hatodik helyet kapták az Angyalok között. Ők felügyelik a halált, a születést és az újjászületést. E csoport tagjai vezetik az Akasha krónika feljegyzéseit. Az Akasha krónika a szellemi világban lévő minden tudás kalendáriuma, melyben leírva megtalálható a lélek fejlődése során előforduló összes cselekedet és gondolat. Azonkívül megvédik lelkünket a gonosz lényektől, és bosszút állnak a világban munkálkodó gonoszon.

 

Angyalok az életünkben

Amikor az angyalok jelen vannak, s érezzük csodálatos lényüket a közelünkben (meditációnál, inkorporáció révén vagy szenzitív azaz erre érzékeny egyén egyszerű kérésnél is érezheti), akkor hihetetlen, mindent elsöprő erővel árad a béke és szeretet érzése, s a pillanat gyönyöre egyszerűen lélegzetelállító.

Nyugodtan mindennapi életünk részévé tehetjük őket, türelmetlenül várják, hogy szólítsuk őket és a rajtunk segítéssel szolgálhassák a mindenségben a jót. Az angyalok az égi birodalmakban, különböző szférákban léteznek, de lélekben mindig velünk vannak.

Más a szellemi segítő vagy tanító, ő lehet egy valamikor a földön élt rokon, mely elvállalta, hogy szeretetteljes segítésével terelget minket az úton.

Még ha nem is tudunk róla, de az angyal és a vezető között érezni lehet a különbséget: az angyaloknak magasabb a rezgés szintjük. Az angyalok nemtelen lények, hiszen mind férfi, mind női tulajdonságokkal rendelkeznek.
Ettől függetlenül (de inkább a hívó személy lelki beállítottságától függően) előfordulhat, hogy valaki egy bizonyos angyalt vagy Arkangyalt női mivoltában érzékel, míg valaki más ugyan ezt a lényt férfiként észleli. Valójában ők "hermafrodita lények", férfias és nőies oldaluk egyensúlyban van.

Mindannyiunknak megvan a maga különleges őrangyala, aki velünk együtt utazik minden megtestesülésünk során. Ő feltétel nélkül szeret és kívül-belül ismer minket.
De ezen kívül van még egy másik kísérőangyalunk, aki együttműködik az őrangyalunkkal, de ez a kísérőőrangyal minden életünkben más-más lény, azaz csak egy inkarnációig van velünk az egyik, de következő életünkben kapunk egy másikat. Attól a perctől velünk van, amikor a lélek úgy dönt, hogy leszületik azaz reinkarnálódik - addig a pillanatig amíg meg nem hal.
Életeink során mindig olyan angyalt kapunk, mely hozzátartozik a felvállalt életúthoz és feladatokhoz. Sok embernek segítenek megélni, vagy tudat alatt emlékezni az előző életben összegyűjtött tapasztalatokat, ezért van az, hogy néha úgy érezzük: olyat tudunk amit eddig nem is tanultunk.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

cicus91@vipmail.hu

(Guran Carmen-Mihaela, 2011.01.11 16:53)

szia