Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Késszenlétben

2009.04.28

VIGYÁZAT-ITT A VAKÁCIÓ

Ahogy az a vakáció idején lenni szokott, egyre-másra szaporodnak a fiatalkorúak ellen elkövetett bűnesetek.

.

A szülők általában tehetetlenek, mert munkahelyükről legfeljebb egy-két hét szabadságra távozhatnak. Vagyis nyaranta a gyerekek nagy része lakáskulccsal a nyakában lézeng naphosszat.
 
Ott kezdődik a baj, hogy a kiskorúak sokszor tálcán kínálják fel értékeiket a rájuk szakosodott - gyakran hozzájuk hasonló korú! - rablóknak. Vegyük például a mobiltelefont, amely ugyebár a kapcsolattartás egyetlen eszköze napközben szülő és gyermeke között. A készülék tízből nyolc esetben a nyakukban lóg, ami épp elég figyelemfelhívás a prédára leső bandák számára ahhoz, hogy meg is szerezzék az értékes tárgyat. Ugyanilyen csalogatók a játszótér padjára, a strand füvére vagy az árokpartra lazán ledobott MP3- és CD-lejátszók, kerékpárok, gördeszkák, karórák, pénz- és övtárcák. Sőt, olykor a sétáltatásra levitt kutyusok is áldozatul esnek, és a rendőrségi bejelentőlap lopott tárgyak rovatában kötnek ki.

A támadóknak semmi sem drága. Még az sem, ha meg kell verekedniük a kiszemelt értékes holmikért, melyeket aztán hamar piacra dobnak.

Nyaranta naponta több tucat bejelentés érkezik a megyei rendőr-főkapitányságokra fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűntettekkel kapcsolatosan. A kiskorú sértettek száma országosan évente tíz-tizenkétezer. A tetteseket csak ritkán találják meg.

Az sem ritka manapság, hogy a kiszemelt unatkozó, csellengő kiskorúakat a bandák, általában értékeikkel zsarolva, lopásra vagy egyéb bűncselekményekre kényszerítik - magyarázza Csendes László, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. A vakáció nagy veszélye, hogy a gyermekek drogügyekbe keverednek, vagy fogyasztóként, vagy terjesztőként.

Ez óriási törés az addig példásan viselkedő gyermek életében. Nemcsak a következményektől fél, hanem attól is, hogy nem tud megszabadulni zsarolóitól - és otthon sem mer beszélni a tettéről. Számos példa volt már arra, hogy a bandatagok megbüntették azt a kiskorút, aki "feladta" őket.

Íme néhány beszédes szám. A fiatalkorú bűnözők 73 százaléka ép családból származik. A mai magyar családmodell tehát - akkor is, ha nem csonka - gyakorta súlyos szociális zavarokkal küszködik. A kiskorú számára a legveszélyesebb hely a rosszul működő, konfliktusokkal terhes család. A bajt csak tetézi, ha a szülők egyike rendszeres alkoholfogyasztó.

Hazánkban évente négy-ötezer gyermekkorú és 13-15 ezer fiatalkorú válik bűnelkövetővé. Kétharmaduk csoportosan követ el bűncselekményt, döntő többségükben vagyon ellenit. Bűnlajstromjukon leggyakrabban a rongálás, az indokolatlan károkozás, garázdaság és az agreszszív, brutális viselkedés szerepel.

Árulkodó jelek szülőknek
A legtöbbet a szülő teheti saját gyermekéért, azért, hogy ne essen bűnbandák áldozatává. Fontos, hogy a szülők felhívják a kiskorú figyelmét a rá leselkedő veszélyekre. Emellett olyan bensőséges viszonyt kell kialakítani vele, hogy ha bajba kerül, merjen segítséget kérni. Mert a kiskorú egyedül képtelen kiszállni a bűnözés ördögi köréből. Miből lehet sejteni, hogy a gyermek bajban van?
- Az addig nyugodt, kiegyensúlyozott gyermek zárkózottá, zaklatottá vagy épp zavarttá válik.
- Hazudozik, ellentmondásos történeteket ad elő arról, hogy mivel töltötte a napját, s beszélgetés közben nem néz anyja vagy apja szemébe.
- Értékes, a családhoz nem tartozó tárgyak bukkannak fel a lakásban.
- Ismeretlen telefonálók tűnnek fel a színen, s ha a hívó felől érdeklődik a szülő, a gyerek ellenőrizhetetlen baráti kapcsolatokra hivatkozik.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.